Nem szeretek idegen tollakkal ékeskedni, nem is vagyok rászorulva, de Pedro Almodóvar  filmjének címe annyira idevág, hogy nem tudtam kihagyni. A másik alternatíva a Nő háromszor lett volna...

Miről is van szó? Az emberek gyakran esnek abba a hibába, hogy emberi tulajdonságokat, viselkedésformákat keresnek különböző állatokban. Na jó, de kihez máshoz tudnánk hasonlítani őket, nem? Vannak ők, vagyunk mi, s vannak még a növények. Majd ha kapcsolatba lépünk a földönkívüliekkel, akkor lesz egy újabb alternatíva, addig marad az állatok összeemberezése.

Itt van például a feketerigó asszonyság. Napok óta hallom a hangját, de csak ma reggel sikerült először megpillantanom. Barna kiskosztümöt viselt, s zaklatottan rohangált a tuja és a fenyőfa között. Mint aki az avarba ejtette a kocsikulcsot, úgy rugdalt szét minden útjába eső korhadékot, fűcsomót. Vagy letépte és messzire hajította a karikagyűrűjét, de rögtön meg is bánta, s egyre kétségbeesettebben keresi? Bármi legyen is az, megtalálta-e vagy sem, nem tudom, de hamarosan a tűztövis felől jött a hangja. Annyira veszekedett valakivel, hogy azt sem vette észre, hogy kihúzom a függönyt, és lefotózom. Talán az volt a baja, hogy túl sokáig halogatták a bogyóevést, s ebben a melegben két nap alatt megfeketedett a termés. Nem értek rigóul, a párja meg feltűnően süketet játszott... Ismerős helyzet...

Olyan idegesek mostanában ezek a madarak. Egy cinege is kijött a béketűrésből. Úgy kezdődött, hogy ketten kapaszkodtak a madáretetőbe két oldalról, ami nem jellemző, mert mindig egymást váltják a terített asztalnál. De most egyik sem akart engedni. A bal oldali igazi fúriaként kitátotta a csőrét, s valami csúnyát kiabált a másiknak. Mint amikor a kisgyerekkel sárkányosat játszunk, és azt imitáljuk, hogy most láng jön ki a torkunkból, s kiadunk hozzá egy ilyen fura torokhangot. Talán még a szeme is kidülledt a cinkecsajnak, cingár társának meg úgy váltak le a körmei a házikó széléről, mint amikor az ember már nem bír kapaszkodni a szakadék szélébe – csak ő el tudott repülni. A győztes dühösen kidobott pár szem kölest a földre, aztán elrepült egy kövér napraforgómaggal.

Egy harmadik nőt is láttam ma. Neki nem tollai vannak, hanem vastag bundája és két bocsa. A Nyíregyházi Állatparkban laknak. A srácok első úszóleckéiket vették a sekély vízben, s az anyjuk úgy viselkedett mint bármelyikünk a strandon, a gyermekmedence mellett. Úgy nézett ki, mint egy Baywatch-sztár így évtizedekkel a sorozat fénykora után: kicsit ráncos volt, kicsit totyakos, a hajaismilyen, vagyis a szőre kissé barnább, mint amilyet egy jegesmedvétől várna az ember. Szegény egyedülálló anya, akinek tükörbe nézni sincs ideje, mert az ikrek meglehetősen virgoncak, és nincs még semmi veszélyérzetük. Egyiket ki is mentette a grabancánál fogva, és lábbal tartotta vissza az újabb csobbanástól. Milyen emberi ez is, ugye? És míg szívünk megmelegszik a kamerafelvétel láttán, nem is gondolunk arra, hogy ha mancstávolságon belülre kerülnénk, a mama felszolgálna minket vacsorára, gondosan három részre porciózva. Vagy ha a kicsik még medvetejen élnek, akkor némi átalakító művelet után lenne belőlünk bocseledel. Mondjuk, az én jobb lábamért nem lenne kár, már úgyis a kutyáké.

Én ezért állok az idegösszeomlás szélén. De még a peremen innen...

[Örömnapló: 73. nap]

 A képre kattintva meg lehet nézni a medvés videót. 
maci-Híradó különkiadás