Többször írtam már arról, hogy szeretem a repülő szerkezeteket, meg persze a madarakat, rovarokat, pillangókat. Ha létezne szárnyas ló – nem akarom leírni politikailag besározódott nevét –, azt is szeretném.

A rigók, katicabogarak közeledtét nem jelzi radar, de a gépekét igen. Ma többször is kisántikáltam az udvarra, mert csodás zúgattyúk jöttek a szélrózsa minden irányából. Persze a rókavakcinát szóró kisrepülőt a felhős ég miatt nem sikerült látnom, csak az útvonalát a Flightradar24-en, viszont kárpótolt a kikapcsolt helyzetjelzővel közlekedő meglepetés helikopter, ami a kert alatt húzott el.

Éppen az orgonák rügyfejlődését vizsgáltam, amikor furcsa megérzéstől hajtva a ház felé fordultam. Így utólag nem tudnám megmondani, volt-e hangja vagy inkább csak bemagyarázom magamnak a sistergő-sercegő, a zuhanást kísérő neszeket. Az biztos, hogy amikor elérte az udvart, olyan hangot hallottam, mint amikor vízibombát ejtünk a kövezetre. (Csintalan városi gyermekek ugyanezt óvszerrel szokták megcselekedni a hatodikról...) Isteni szerencse, hogy nem a tetőre zuhant, most jól néznénk ki. A járdáért is kár, de az könnyebben orvosolható probléma, amúgy is csak a legszélét érte.

Én úgy általában tisztában vagyok a törvényekkel, tudom, hogy a föld mélyében rejtőző és a földfelszínen található kincseknek az állam, pontosabban az Állam a tulajdonosa. De amikor nemrég láttam a videót a Kanadában becsapódó meteoritról, komolyan elgondolkodtam a törvényszegésen. Most is végig futott rajtam az a jó kis bizsergő, lázadó, forradalmár érzés. Nem arról, hogy nem szolgáltatom be, hanem pont arról, hogy beszolgáltatom. Be én. Mert ami szép, az érték. Márpedig ez az égből alázuhanó, csillag alakú nyomot hagyó képződmény a maga nemében szép. Csak azt nem tudom, mit kezdenek majd az udvaron lassan megszilárduló gólyafossal...

[Örömnapló: 91. nap]

Nem kell megsértődni, rá kell nézni a naptárra, aztán ide kattintani. Van itt egy kiváló animáció.