A szobában ülök, s hallom a fiúkat – a férjemet és nagyfiamat –, ahogy a konyhában beszélgetnek. Érezni lehet a hangjukon, hogy mosolyognak közben, bár nem nevetgélnek. Munkáról folyik a szó. Majd negyven év tapasztalata az egyik oldalon, viszonylag kevés élmény a másikon. Nincs panasz, nyavalygás, kibeszélés – hogy bírják ki enélkül ezek a férfiak –, csak megoldandó feladatok, problémák vannak. Nincs kioktatás, sosem volt, csak tanács van. Segítő kérdések. Egyetértés. Megerősítés. Dicséret.

Jó hallgatni őket.

Jó velük élni.

De jó nekem! Hát még ha a „Kicsi” is itthon lenne! Meg a lábam működne. Nem lenne panasz, nyavalygás... Csak csoki, ropi, ragasztó... És persze lenne suli.

[Örömnapló: 63. nap]

A cuki képet itt találtam.