Ha valakinek netán ismerős a téma: nem téved, egyszer már örvendeztem EPSON barátom láttán. 2021 januárjában a zord covidnak azt a korszakát éltük, amikor a kór veszélyesebb volt a gimnazistákra, mint az általános iskolásokra, ezért a nagyok otthon maradtak, a kisebbek meg bejártak az iskolába. (Ha nem éltem volna át, magam sem hinném el...)

Mivel nyolcosztályos gimnázium vagyunk, az egyik órám úgynevezett jelenléti volt, vagyis a gyerekek ott ültek a padokban, a másik pedig online, amikor én ott voltam a gép előtt, a gimnazisták meg bejelentkeztek az órára, aztán a kikapcsolt kamerák és mikrofonok segítségével eltűntek a mátrixban. Ekkor kaptuk meg a várva várt projektort, aminek akkor még semmi hasznát nem tudtam venni, mert magam voltam, nagyon... Hogy klasszikus műveltségemet fitogtassam, megkerestem gyorsan Tóth Árpád versét:

„Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.” (Meddő órán)

Ettől függetlenül az esemény bekerült az örömnaplóba, ITT el is olvasható.

A gyerekek csak hónapokkal később jöhettek iskolába, ősszel új tanterembe költöztünk, ahol volt rendes interaktív tábla, aminek a projektorában három hét múlva kiégett az izzó... Akkor még volt aranytartalék, abból tudták pótolni, mivel más hibája ezen kívül nem volt.

Aztán eljött a szomorú nap, amikor szegény projektor némi füst és kisebb fényjelenségek kíséretében kilehelte lelkét. Hét hónapja volt vagy nyolc is talán, de ki számolja már? Hol van ez a tizenegyedikesek két és fél éves várakozásához képest? Új igazgatóhelyettesünk minden követ megmozgatva igyekezett segíteni, de a projektor-saga lassan  követhetetlenül sok fordulatot vett, s félő volt, hogy nem ér véget ebben az évadban, az osztályom leérettségizik, mire megtalálják a nagypecsétet, a pénzt, a hibát, az alkatrészt, a három árajánlat közül a legmegfelelőbbet, a szerelő szakembert, s a jó ég tudja, mit még.

Bár Isten majmai lassan őrülnek (a tanárnők ennél gyorsabban őszülnek), de mától végre ismét Petőfivel szólhatok:

S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, EPSON, te bizony!

(Hogy foroghat szegény Sándorunk odalent...)

[102]