Kezdetben vala sok-sok iskolai pályázat. Mindhez tartozott egy-egy legalább 30 órás tanfolyam, természetesen munkaidő után: délután, este, hétvégén. Záróvizsgák, bemutató tanítások, projektnapok… Vajon ki és mire használja azt mérhetetlen mennyiségű óratervet, amit be kellett küldenünk az évek során? A legtöbb pályázatból nekünk csak a munka jutott, meg egy szép tanúsítvány, hogy elvégeztünk egy hangzatos nevű akkreditált képzést. Később már azon is spóroltak: elküldték, hogy nyomtassuk ki magunknak.
Lázadni nem lehetett, kivonni magad szintén nem, mert ezekből a pályázatokból lett iskolabútor, játszószoba, számítógép és interaktív tábla. Időnként elképzeltem, hogy a buszsofőrök a garázsmenet után még beülnek esténként a pihenőbe, elvégeznek 30-60-90-120 órányi tanfolyamot puszira, pontosabban azért, hogy lehessen az üléseken új huzat, meg kicseréljék a régi rángatósat modernebb jegykezelő szerkezetekre…
Közel 800 órányi tanfolyam, továbbképzés van mögöttem. Nem volt könnyű az a pár év, de a táblákért talán mégis megérte. Fura módon ezt az időszakot mintha jobban ki tudták volna használni a kisebb iskolák, hiszen egyszerűbb valamiből négyet-nyolcat beszerezni, mint mondjuk negyvenet. Aztán valahogy eltűntek ezek a pályázatok, s vele az esély is az okostáblákra, pedig minőségi ugrást jelentenének, még akkor is, ha valaki csak kivetítésre vagy filmnézésre használja őket.
Ha nyernék a lottón, az iskolám minden tantermét, sőt, még a folyosókat is interaktív táblákkal látnám el. Mert 21. század van, hahó! Az ötöde már mögöttünk van abból is.
Amíg nem futja ilyen táblára, én boldog vagyok az új barátommal is, akit már nagyon régen vártam. Elkészítettem az első fotóját, igaz, kissé távolról. Kockázatosnak tartottam volna a pad tetejére felmászni egy közös szelfi kedvéért – van nekem elég bajom így is, no meg még véletlenül lerántanám, s bár állítólag ebcsont beforr, ez nem feltétlenül igaz EPSON-ra. (Bocs a rossz szóviccért!)
Így legalább nem leszek olyan magányos az online órák alatt. Míg a diákok a kikapcsolt kamerák mögött akármit is csinálnak, mi a kis küklopsszal szemezünk, s várjuk a februárt. Akkor majd beülök háttal a felelőnek, s míg ő elregéli, mi is tartja össze a három részre szakadt Magyarországot, én hangosan éneklem, hogy summáját írom Eger várának… Te csak mondjad, mondjad, ne zavartasd magad!
Ej, de szép is lesz…
