Fiatal korában az ember lánya úgy mos ablakot, hogy leszedi és a gépbe gyömöszöli az összes függönyt. Szobáról szobára járva lemossa az ablakkereteket, aztán friss vízzel nekiáll az üvegfelületeknek. Nézi jobbról, nézi balról, kívülről, belülről, napvilágnál és villanyfényben egyaránt. Ha kell, átsuvickolja a foltos részeket. Ha ez nem bizonyul elegendőnek, akkor újra lemossa a teljes ablakot. Tökéletességre törekszik, kevesebbel nem éri be. A habkönnyűre tisztult, illatos függönyöket pompás redőkbe szedve a helyükre csipeszeli. Úgy ugrál mindeközben le s föl, a hokedliről az asztalra, a fotel karfájáról a kanapé támlájára, hogy bármely dzsungellakó megirigyelné. A munka végeztével iszik egy finom kávét, majd nekiáll a porszívózásnak, felmosásnak, ebédfőzésnek. Este jóleső fáradtsággal bújik ágyba.
Az érettebb nő már tudja, hogy a munka örömét érdemes másokkal is megosztani, ezért a függönyök leszedését a férfiakra bízza. Szerencsés esetben vannak nyurga kamasz fiai, akik létra, sámli, hokedli nélkül is elérik a karnist. Ha a portól heves tüsszögésbe kezd a gyermek, vagy netán szétmorzsol egy-két csipeszt, akkor is igyekszik megtartóztatni magát az oly meggondolatlan kijelentésektől, miszerint ezt sem lehet rád bízni, kisfiam, mert onnantól kezdve az idők végezetéig nem lehet majd bevonni a férfipalántát ebbe a remek mókába. Kivételes esetben, ha mondjuk a fejére rántja a teljes miskulanciát sötétítőstől, csipeszestől, vakolatostól, hátat fordítva a delikvensnek megengedhetünk magunknak némi néma, lemondó sóhajt.
Az idő múlásával néha kényszerhelyzetek alakulnak ki, amelyek trükközésre kényszerítenek: csak a függönyt varázsoljuk tisztává – ismét férfisegédlettel. (Nem szabad megfeledkezni a dicséretekről! Például: „De jó, hogy ilyen magas vagy!” , esetleg: „Nekem ez már nem menne!”) Vagy csak az üveget fújjuk be ablaktisztítóval. Csak a kirakatot – az utcára néző ablakokat – mossuk meg. A trükkök szabadon variálhatók.
Sajnos én már eléggé trükközős korban vagyok, ráadásul segítségem sincs napközben – a gyógyulóban lévő lábamról és a vállamról nem is beszélve -, amire az ablakaink egyáltalán nincsenek tekintettel. A nap is direkt olyan szögben süt be reggelente, hogy már nem látom a madáretetőben bóklászó cinegéket, csak a poros üveget. Az első trükk, a függönymosás ezen nem segített. A step padnál magasabbra csak a szemem merem vetni, az a 17 centi földtől mért távolság meg nem váltja meg a világot. Ekkor jutott eszembe, hogy vettünk régen egy állítható nyelű szerkezetet, aminek a fejrésze egyik oldalon szivacsos, a másikon meg gumis, csak nem volt jó semmire, mert kézzel kellett kinyomkodni belőle a felesleges vizet, de így is rengeteget pocsolt. Felszerelkeztem törölközőkkel, törlőruhákkal, papírtörlővel, és harminc perc per ablak sebességgel megtisztítottam az ablakainkat. Mivel nem vállaltam a padra állást, a nyél meg folyton összecsúszott, az új trükk lényege az lett, hogy addig fényes minden ablak, ameddig elértem. Ilyen sem volt még. Amíg össze nem simul a kétfajta felület, kicsit lejjebb engedem a redőnyöket. Tadaaam!
Azon túl, hogy tiszták – és többnyire fényesek – lettek az ablakok, letudtam a napi tornát is. Volt itt minden: egyensúlygyakorlat, bicepszerősítés, súlyemelés, combfeszítés. Ebédre sem volt gondom, mert annyira elfáradtam, hogy csak egy kávét bírtam inni – megvolt tehát a fogyókúra is. Bónuszként új ritmusokkal ismerkedtem meg: soha nem tapasztalt módon lüktetve fáj, fájva lüktet az összes csont a lábamban, de még a vállamban is, pedig az már régen rakoncátlankodott. A hideglelés már csak hab a tortán.
De az ablak szép lett. Kerek egy órán keresztül, amikor is esni kezdett az eső... Odafönt valaki nem szeret engem. Legközelebb új trükkre lesz szükség: csak a kinti oldalt fogom megmosni.
[Örömnapló: 70. nap]
Mivel fejmagasságban oly tiszta lett az ablak, mintha nem is lenne, nem volt értelme lefotózni. Mutatom helyette az egyetlen virágzó növényem.
