Három éve április 6-án lágyan hullott a hó, de nem volt túl hideg az idő. Gyorsan összekapartam annyi anyagot az autó tetejéről és a motorháztetőről, amiből kijött egy hóember kackiás krumplibajusszal, virágcserép csákóval, tujatermés gombokkal. A kicsi huszár pár órát töltött ezen a szép földi világon, ebből kb. kettőt délcegen, az idő többi részében pedig irigylésre méltóan gyors fogyást mutatott be.

Tavaly április elsején húsvét volt és 29 fokos hőség. A gyerekekkel kint napoztunk a debreceni Nagyerdőn, édes semmittevéssel koronázva meg az ünnepet. Ebből a kellemes emlékből kiindulva tegnap hivatalosan is meg akartuk nyitni a tavaszt a hagyományos szalonnasütéssel, de a villámlás, mennydörgés, futó zápor keresztül húzta a számításainkat.

Mára havazást jósoltak, meg is érkezett a szibériai hideg, szélrohamokkal kísérve. Mindannyian belekapaszkodtunk a kabátunkba, amikor a gyerekeket átvittük Demecserbe a vonathoz, s kiszálltunk az autóból. Hóból eddig egy pehelykét sem láttunk, de mit lehet tudni, a felhőzet már elérte a Tisza vonalát. Láttunk viszont két vadkacsát, akik úgy élvezték a busznyi pocsolya vizét, mintha nem két fok lett volna, hanem huszonkilenc. A tojó vett egy 180 fokos fordulatot, az alja került felülre, a gyönyörű, tarka, fényes tollú gácsér meg büszkén forgatta a fejét, élvezte a látványt. Hiába, a virágnak sem lehet megtiltani... Mindenfelé nyílik a pitypang, a nárciszok, vacogva bár, de díszlenek a magnóliák. A tavaszt nem tudja visszatartani semmiféle szibériai nyomásgyakorlás. Még nem tudjuk, mikor, de jőni fog, ha jőni kell. S ha itt lesz, élvezni fogjuk azt a három-négy napot, amíg meg nem kezdődik a trópusi hőség.

[Örömnapló: 96. nap]