Ma úgy döntöttem, hogy tavasz van. Nem érdekel a reggeli köd, a fancsali nap, a homlokot ráncoló felhők. Az eső sem érdekel. Tavasz van, punktum. Márpedig ha vége a télnek, akkor ki kell hozni a napozóágyat a garázsból. Nem mintha olyan megszállott napimádó lennék, hogy már a legelső sugaraktól várnám a barnaságot. Az egészségmánia sem vezérel, nem a D-vitamin miatt vágyom a napfényre. Nem, nem! A napozóágy az én titkos bázisom, ahonnan eddig fel-felugrálva, tavaly nyár óta csak a nyakamat forgatva a repülőgépeket figyelem. Távcsővel. Közben a laptopon megnyitom a radart, s örvendezek minden szép gépnek.

A távcsövet, vagy ahogy mi hívtuk, a messzelátót édesapámtól örököltem. Ő a fatolvajokat figyelte vele, mivel a kertből pont ráláttunk az erdőnkre. Azt nem tudom, mi lett volna, ha lát egyet. Apukám afféle vezénylő tábornok volt, egy kézen megszámolható létszámú hadsereggel, amelynek ötödik tagja a kutya volt. Szerintem Néró lett volna köztünk az ász, mert mi maximum kukoricacsutkát tudtunk volna dobálni az ellenre.

A távcsövem amolyan békebeli darab volt, amiben még van anyag, tehát nehéz, mint a dög, de nagyon szép éles képet adott. Aztán beragadt az egyik bizgentyűje, s csak bizonyos távolságokra volt alkalmas. Szomorú, mert valljuk be, elég nehéz úgy megfigyelni egy madarat, hogy ő közelít, nekem meg hátrálnom kell, hogy ne legyen homályos a tolla.  

Két éve a fiúk úgy döntöttek, véget kell vetni annak a tarthatatlan állapotnak, hogy egy olyan műszert használok, amit egy már évtizedek óta nem is létező országban gyártottak, s vettek nekem egy új kémeszközt. Olyan olajozottan, könnyen jár minden alkatrésze, hogy a kezem, ami ráállt az üdítős palack felbontásához mérhető erősségű mozdulatokhoz, egyszerűen nem tudta megszokni a kis precíz beállításokat. Jön a gép, jön a gép, itt kezd ereszkedni, én meg tekerem jobbra, csavarom fel-le a gyűrűket, a repülő már rég landolt Kassán, én még mindig bőszen állítgatok.

Így aztán nagy luxus van nálunk: a kínai szerkentyűvel a tollas madarakat csodálom, a még Gorbacsov előtti időkből származó TENTO-val pedig a gépmadarakat. Ehhez már csak az kell, hogy néha pár percre ki lehessen ülni a kertbe. A napozóágy a helyén, a tavasz még kéreti magát, de én bízom a bevonzásban: ha meglátja a bordó ülőalkalmatosságot, nem tud majd ellenállni neki, s dob némi napsugarat ránk.

[Örömnapló: 85. nap]