A Madártani Egyesület szerint „ha csak teheti”, a balkáni gerle egy életre választ társat. Nálunk vis maior helyzet állt elő, amikor egy nap arra jöttünk haza, hogy egyik gerlénk macskaeledel lett. Néhány napig hiányzott a hangicsálós repertoárból a burukkolás, ám a tavasz nagy úr, nemcsak vizet áraszt, de hatására minden madár társat választ, no meg vi-rááá-gommm, vi-hi-rááá-gooom...Hamarosan itt az idei első tojásrakás ideje, nem sokat habozhatott a bús özvegy, bele kellett húznia az új pár megtalálásába. Ahogy elnéztem délelőtt, sikerült is neki!
Miből gondolom, hogy ugyanarról a madárról lehet szó? Valóban nem könnyű eldönteni, hiszen a gerlék már tojás korukban is roppant hasonlóak, s felnőve sem sok különbség van közöttük. Ráadásul a divatot sem tolják túl, elvannak télbe-nyárba’ egy gatyába’, vagyis galambszürke, uniszex kezeslábasban, diszkrét kis sötét gallérral, piros zoknival és cipedlivel. Ami eldöntötte a kérdést, az az, hogy nagyjából minden madárnak megvannak a megszokott útvonalai, kedvenc területei itt a kertben, s ez a madárpár ugyanazt a nászutas körutat tette meg, mint eddig minden évben. Kezdték hajnalban a villanyoszlop tetején, aztán átrepültek a régi hintaállványra, onnan az eperfára. Akkor már nagyon izzott körülöttük a levegő. Még megnéztem a toporgást és a faroktollak széttárását, meg ahogy csókot vált az ifjú gerlepár, a puszilkózás után viszont nem kukkoltam tovább őket.
Mennyivel egyszerűbb az életük, nem? Nem vágyakoznak új kaláris után, beérik a másikkal már bevált nászutas fészekkel, nem zavarja őket, hogy azt sem tudjuk, melyikük a lány és melyik a fiú, nem olvasnak híreket, így aztán nem foglalkoztatja őket az a kérdés, hogy van-e élet az agyhalál után. Mégsem szeretnék galamb lenni. Én büszke vagyok arra, hogy nő vagyok, anya, feleség, tanár, író. És magyar leszek haló poromban is, aki egy életre választott társat, s nem akar másik hazát. Egyszerű ez, mint a gerleélet. Míg nem jön a macska...
[Örömnapló: 75. nap]
