Tegnap ismét bizonyítást nyert a régi igazság, mely szerint egy jó kép többet mond ezer szónál. Mindenkinek köszönöm, aki a fotóm láttán kíváncsi lett a mondanivalómra!

Ma sokkal, de sokkal unalmasabb leszek. Az történt ugyanis, hogy a szokásos napi szentháromsághoz – éjszakai nemalvás, főzés, torna – ma hozzáadódott a 7-8 fokos kinti meleg, s ezektől folyamatosan akkorákat ásítottam, hogy úgy kellett visszafogni magam, nehogy a homlokom közepére csússzon fel az állkapcsom. Mint boldogult Boci cicámnak ezen a régi fotón... Akármerre mentem a lakásban, bőszen hullott rám az álompor, míg végül megadtam magam. Többször is. Háromszor abban a pillanatban szólalt meg valamelyik telefon, ahogy elengedtem fülem-farkam. Negyedjére a postás kiabált be az utcáról. Óvatosabban szedtem a lábam kifelé, mint múlt pénteken, amikor ugyanígy a nevemet harsogta. Akkor kapkodtam, megbotlottam, s nekiestem a komódnak. Nagyon megijedtem, hogy  összetöröm magam, és kezdődik minden elölről. Most sántítva, ásítva vonszoltam magam a kapuig, csak nézett az ismeretlen postásnő. Kicsit restelltem is magam.

A napi örömömet az adta, hogy eszembe jutott a Kalóriabázisnak az a funkciója, ahová be lehet írni az elvégzett mozgást. Hát, igen. Ha már mozgok, kicsit kevesebb evéssel talán sikerülne fogyni is valamicskét. Sokfélét próbáltam, eddig egyetlen egy módszer vált be: a pontos adminisztrálás. Erre kiváló a Kalóriabázis. Mivel gyógytorna funkció nem volt, csak szobakerékpár, súlyzózás, séta, tollaslabda, ilyenek, beírtam a könnyű Zumbát. Megfeleztem a tornára fordított időt, mert azért van némi különbség az álom és a rögvalóság között.  Csodás volt látni, hogyan szaladnak vissza a grafikonok színes szalagjain a csúszkák, s mindegyiken megjelenik, mennyit ehetek még. De jó! Már nem is vagyok álmos. Lássuk csak, mennyi szénhidrát is van egy fél disznóban?

[Örömnapló: 56. nap]