Már nem emlékszem, melyik gyűrűzött be hamarabb, a Halloween, a Valentin-nap vagy a karácsonykor ajándékot hozó Télapó – igazából mindegy is. Toleráns embernek tartom magam. Nem gondolom sátánistának, ha valaki tököt farag; nem zavar, ha embernyi piros ruhás alakot függeszt az eresze alá, csókokat dobáló kiskutyás gifeket posztol – csak nekem ne küldje privátban.
Valamikor ezekkel az amerikás ünnepekkel egyidőben ismerkedhettünk meg a filmek révén az angolszász esküvői szokásokkal is. Erről is azt gondolom, hogy tegye, akinek ez tetszik, bár nálam okoz némi zavart a két kultúra keveredése: az lakodalmas rigmusokat hadaró, nemzetiszín szalagos bottal integető vőfély mögött a Mr & Mrs díszes torta, meg a valami régi, valami új, valami kék, valami kölcsön erőltetése a menyasszonytánc és a leányrablás előtt. Mondjuk diszkrétebb, mintha a régi szokásokat követve szekérre raknánk a kelengyénket, hadd bámulja a falu népe, amíg eljutunk a fiús házig, de mégis...
Ha az esküvőn nem is tetszik igazán, ma egy teljesen új szituációban találkoztam a valami régi – új – kék – kölcsön dologgal, s nem bánnám, ha legalább olyan karriert futna be, mint a lagzikon: a megyei könyvtár egyik könyvtárosa posztolt egy ezzel kapcsolatos, nagyon kedves videót. És tényleg, miért ne indulhatna azzal a február, hogy elolvasunk egy régi és egy új könyvet, aztán egy kéket, s egy olyat, amit kikölcsönöztünk vagy kölcsön kaptunk?
Ha már itt tartunk, akinek évekkel ezelőtt kölcsön adtam Csabai Lacitól a Szindbád, a detektívet, legyen szíves most már visszahozni! Az is kék. De már mennyire kék nekem!
[Örömnapló: 35. nap]
A minden bizonnyal nagyon finom tortát ez a cukrászda készítette.
