Valamikor régen, amikor még sokkal kalandvágyóbb voltam, nagyon szerettem volna felpróbálni egy középkori páncélt. Nem akartam én lóra ülni benne, harcolni meg aztán végképp nem – egyszerűen tudni vágytam, milyen érzés felölteni. Milyen a súlya? Tudnék-e benne mozogni? (Csak súgva: és pisilni?) Vajon tényleg nyikorog járás közben?
Egyszer láttam egy filmet egy szentpétervári milliomos családról. Hatalmas villa, minden földi hívsággal megpakolva, az egyik lépcsőfordulóban egy nagyobb és egy kisebb páncél: méretre készült az apának és a fiúgyereknek. Állítólag nagy divat volt akkoriban, ezért olyan természetességgel beszéltek róla, mintha egy zongorát mutatnának. Számomra pedig a legfölöslegesebb luxustárgy volt azok közül, amelyeket ott felvonultattak. Minek a páncél, ha nem hordják?
A legközelebb páncélosokhoz akkor kerültem, amikor egy régi osztályomat elvittem a diósgyőri várjátékokra – a két beöltözött fiatalember csodálatos könnyedséggel pörgött-forgott, harcot imitáltak, aztán levéve a sisakjukat megrázták hosszú hajukat, s ezer fogat villantottak. Nem rám persze, de ez semmit nem vont le a jóképűségükből. Kicsit sem nyikorogtak...
Miről jutott ez eszembe? Az elmúlt hetekben olyan érzésem volt járás közben, mintha a kályhacső rászorult volna a lábszáramra. Vihogtam magamon, hogy véletlenül a gyerek páncélját kezdtem magamra húzni. Ez az érzés szerencsére elmúlt, viszont ma reggel sajátos felfedezést tettem: lépkedtem a szobában, s furcsa hangokat hallottam. Öregszik a laminált padlónk, gondoltam. De a hang a folyosóra és a konyhába is elkísért. Ha megálltam, volt még két-három nyikkanás, majd a hang elhallgatott. Elindultam, újra szólt, mint a hatlövetű. Ugye kitaláltátok: a hangot én produkáltam. Mindkét bokám és térdem nyikorgott járás közben! Pontosabban a bokám kattogott, a térdemből jövő hang neve: hóropogás. Hát nincs nekem elég bajom? Nem elég, hogy lassan járok, de hogy ilyen hangosan???
Milyen jó lesz majd, ha jönnek az üzenetek a Krétán: „Tisztelt Osztályfőnök, gyermekem nem tudott a dolgozatra koncentrálni, mert a tanárnő túl hangosan nyikorgott. Kérem megolajozni.”
[Örömnapló: 34. nap]
.
