Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó – tartja az aranymondás, aminek valóságtartalmát nem tudom ellenőrizni, mivel nem vagyok sörissza ember, sőt az alkoholok más jeles képviselőivel sem vagyok barátságban. Jobban kedvelem ezek „kísérőit”: a gyömbért és a tonikot, a citromkarikát, no meg a sós stanglit. Főleg ez utóbbi meg is látszik rajtam, ezért időnként megküzdök  a kilóimmal – mit mondhatnék, a szerencse forgandó, egyszer lent, egyszer még lejjebb...

Amióta muszáj tornáznom, rájöttem arra, hogy nem csak egy igazság létezik, vagyis olyan sincs, hogy valami nem tornaeszköz. A mosogató peremébe kapaszkodva remekül tudok guggolásokat végezni; míg eljut a tányér a vízből az edényszárítóra, muszáj oldalaznom. A kitörést a konyhapult és a szemközti szekrény szélébe kapaszkodva próbálgatom. A törlőkendő két sarkát megragadva a karomat erősítem. Megannyi remek lehetőség!  S akkor még ki sem jöttem a konyhából.

Egy a baj: ezzel a sok virgonckodással időnként úgy járok, mint Jókai regényhőse, a gyermek Áronffy Dezső, akinek ha elmaradt a táncleckéje, helyette birkózott a társaival. De birkóztak a francia-, a rajz- és a hegedűlecke alatt is, úgyhogy a „tornászati leckére” már egy csepp birkózási kedvük sem maradt. (Mire megvénülünk). Én is addig sasszézgatok, hajlítgatok, emelgetem a lábamat, hogy mire elkezdenék rendesen tornázni, már igen nagy lelkierő kell hozzá, hogy végig bírjam csinálni a gyakorlatokat.

Ma lett egy másik mellékhatása is a konyhatornának: pont kétszer annyi lisztbe zúdítottam a megkelt élesztőt, mint amennyit a recept előír a lángoshoz. Mikor rájöttem, pótoltam ezzel-azzal, hogy megfelelő állaga legyen, de amikor elkezdtem kiadagolni, rájöttem, hogy nincs nekem annyi erőm, hogy ezt mindet meg bírjam sütni. Így született meg a cipónyi kenyerem, amit három helyen megvágtam, a két szélsőbe nyomtam egy kis fokhagymakrémet, abba petrezselyemzöldet nyomkodtam, az egészet lekentem olvasztott vajjal és megkínáltam némi szezámmaggal.

Tanulság? Legfeljebb annyi, hogy ha betartom azt ősi szabályt, hogy egy fenékkel – legyen az bármekkora is – csak egy lovat akarjunk megülni, akkor sosem eszünk kefíres kenyeret.

[Örömnapló: 22. nap]