„Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek” – mennyire igaza volt (van) Arany Jánosnak! Itthon van a kisebbik nagyfiam is, a nappaliban terítünk, kell a hely, egyikünk sem fonnyadt, zörgő csontú avokádó-zabáló. Nagy meló van ebben: sokat főzünk, sokat eszünk, a szél nehezen boríthat fel minket – kénytelenek vagyunk lépcsőn leesni, ha rendesen össze akarjuk törni magunkat...

Ha szerencsém van, gondolkodnom sem kell azon, mi legyen az ebéd, mert elárulják, mit ennének szívesen. A megvalósítás gyakran kevesebb energiát emészt fel, mint kitalálni, mit együnk, amikor már minden volt a héten, és csak a mindegy, a bármit, illetve a nem tudom nevű ételeket kapom válaszul az egyre nyűgösebben feltett kérdéseimre.

A borsós tarhonya csirkepörkölttel és almakompóttal egy nagyon konkrét kívánság, amelynek könnyű eleget tenni, s minden falatnak extra ízt ad, ahogy látom, mennyire ízlik a fiúknak. Még azt is megbocsátom, hogy szemmel láthatóan az az adag is a tányérokon van már, amit holnapra a hortobágyi húsos palacsintába szántam... A főzés az állóképesség növelésének remek módja, tehát a családom így is segít a gyorsabb gyógyulásban. Ha csak ezen múlna...

[Örömnapló: 18. nap]

Elfelejtettem fotózni, ITT találtam a képet.