Néhány éve azt találtuk ki, hogy az adventi időszakban mindenki minden áldott nap kidob valamit, ami fölösleges, amire már régen semmi szükség nincs, csak a helyet foglalja, kegyeletből őrizgetjük. Jó ötlet volt. Illetve csak lett volna. Négyen 24 nap alatt tekintélyes mennyiségtől meg tudtunk volna szabadulni, ha valóban véghez visszük a tervet. De én első lendülettel olyat vágtam a kukába, amit azóta is bánok, ez gyorsan kedvemet szegte, a fiúk meg inkább mindenhez ragaszkodtak, csak ne kelljen gondolkodni rajta, hogy fog-e másnap hiányozni az a kütyü, ami tíz éve lapul a fiók mélyén.
Boldog ifjúkoromban a selejtezés terepe a ház és az udvar volt, beleértve a melléképületeket. Ma viszont lomokkal van tele a számítógép memóriája, az ímélekhez tartozó tárhely, a külső adathordozók, s persze a Facebook is. Az év végén új felhasználói fiókot kellett létrehozni az iskolai laptopokon, majd a jó ég tudja, mit tenni, a lényeg, hogy mindent ki kellett menteni, nehogy elvesszen a gyalulásban, újratelepítésben. Mivel 2017 óta csak pakoltam, gyűjtöttem az anyagokat arra a gépre, egyszerűen nem volt akkora pendrive a háznál, amire egy az egyben ráfért volna. Elkezdtem tehát tematikusan feltölteni a felhőbe a vázlatokat, feladatokat, témazárókat, megoldókulcsokat, képeket, videókat, ördög szarát, s amivel végeztem, a gépről kitöröltem. Napokig tartott... Most van egy majdnem csupasz gépem, alig várom, hogy újra jól televágjam prezentációkkal.
Ma a gardróbban kellett egy kis helyet felszabadítani. Miközben telt a kuka, előkerült pár doboz finom bonbon, aminek tavaly év végén lejárt a szavatossága – vagyis a hétvégén meg KELL enni. Örömömben úgy döntöttem, itt az ideje, hogy rendet vágjak a Facebookon is. Annyi de annyi csoportnak lettem a tagja az elmúlt években, s most csak párat látok belőlük. A legtöbb teljesen kikerült a hírfolyamomból, mások már nem működnek úgy, mint régen, az adminok feladták a moderálást, s megjelentek a trollok. Gond nélkül búcsút mondtam fogyókúrás, főzős és művészeti csoportoknak, de sokáig gondolkodtam, maradjak-e tagja a „Derékszög-tagadók Hivatalos Csoportja” nevű közösségnek. Valamikor jó poénok születtek ott, mára viszont megjelent a politika, az alpári humor, a meztelenkedés; ugyanazokat a képeket látom hatszor-nyolcszor egymás után, mert az emberek nem olvasnak, csak posztolnak. Meguntam. Vettem egy mély levegőt, s kiléptem a csoportból. Aztán véletlenül rácsaptam az egérre, s azzal a lendülettel újra vissza is léptem a csoportba. Csak lestem. Törököt fogtam, s most nem ereszt. Vagy mivel ez már a 21. század: a mátrixból nincs menekvés.
Lehetne rosszabb, mondja a reklám. Lehetnék férfi, aki anno jó ötletnek tartotta, hogy belépjen egy bizonyos – kecskékkel kapcsolatos – csoportba, s most nem mer kilépni.
[Örömnapló: 17. nap]
