Hatalmas suli a mienk. Mint egy kisebb falu. Soha nem felejtem el az első tanévnyitó értekezletet, amikor már tudtam, hogy 93 pedagógus van az Aranyban, de akkor ráadásul a tagintézményekben dolgozó kollégák is az aulában ültek: többen voltunk, mint a régi iskolámban a tanulók. Aztán eljött a szeptember elseje, s én sokkot kaptam a gyerekektől. Perceken keresztül álltam az egyik oszlop mellett, s nem mertem becsatlakozni az ezer főnél nagyobb gyermektömegbe. Sok kicsit két szülő is kísért... Ennyi embert ilyen kis helyen korábban csak koncerteken láttam.

Ekkora létszámok mellett, még ha azóta sokkal kevesebben vagyunk is, nem csoda, hogy van olyan kollégám, akivel még soha nem volt alkalmam szót váltani. Két emelet választ el minket, s egyszerűen nincs közös pont az életünkben. Egymásra mosolygunk a folyosón, s két perc múlva már szemük színét, hangjuk selymét sem tudom. Kár, biztosan remekül kijönnénk egymással.

Vannak olyan munkatársaim is, akikkel nagyon ritkán, de beszélünk. Mindig munkaügyben. Ma is volt egy ilyen találkozóm. S most is elcsodálkoztam, hogyan lehet valaki ennyire végtelenül nyugodt, segítőkész. Ha téved az ember, nem ítélkezik, hanem azonnal a megoldást keresi. És árad belőle valami hihetetlen erő. Rád néz a mélybarna szemeivel, s olyan, mintha a vesédbe látna. De fura módon ettől nem zizi leszel, hanem megnyugszol. S vidoran caplatsz vissza másodszor és harmadszor is a földszintről a harmadikra. És még a hó is esik! Juhé!

A hóesésben kicsiknek jó órát tartani, mert ők még érzik a flow-t. És képesek ötpercenként megnyugtatni, hogy nem olvad, úgy néz ki, megmarad. És nagyon örülnek, hogy te ettől boldog vagy. Egy újabb pici kapocs. Ezek fogják össze a tömeget közösséggé. A kisebb-nagyobb közös örömök, az összemosolygások, az, amikor átlendít valaki a nehézségeken, s te segítesz a másiknak. Például titkot megőrizni. Mert nem fér bele, nekünk elmondja, de nem adhatjuk tovább. S jót mulatunk azon, hogy mi lenne, ha én meg jól megírnám a nagy titkot, s mondjuk már a címe is az lenne, hogy El ne mondjátok Sanyinak!

Hát, én meg jól megírtam. S most percek óta töröm a fejem, mert annyira a címre koncentráltam, hogy el is felejtettem, mi is az a jó kis meglepetés, amit még nem mondhatok el... Hát, így könnyű lesz!

[171]

A kép forrása itt.