Szeretem az Életrevalók című filmet, többször is láttam már. A két ünnep között a darabot is meg akartam nézni, de már nem kaptunk rá jegyet– szerencsére. Azért jobb, hogy így alakult, mert akkor betegség miatt nem tudtunk volna hármasban elmenni. Ma este viszont pótkarácsonyt rendezünk a színházban mi hárman: Csilla, Misi és én.

Számomra szimbolikus jelentőségű ez az egész. Nekem két Driss is jutott. Bár én nem vagyok nyaktól lefelé lebénult arisztokrata – még jó, bár az arisztokrataságot azért rám dobhatta volna a sors –, de néha kifelé vágyom a társadalomból, s akkor jön az én drága húgom és férjem, s mindig tudnak nekem egy kis vezérfényt adni, hogy hahó, erre gyere, ne menj arra, jobb út van itt, mint amarra – ahogy a népdal is mondja. Nem ismerek náluk józanabb gondolkodású és melegebb szívű embert. Egy mázlista vagyok. Miattuk is, meg aztán nem mindenkinek adatik egy évben két karácsony... De hát aki életrevaló...

[167]

A fotó eredetije itt.