Még szerelmünk hajnalán – közös egyetértésben – hoztunk egy felelősségteljes döntést: nekünk nem lesz kutyánk. Nem értünk hozzájuk, nem akarjuk, hogy csak szenvedjen mellettünk. Én amúgy is tartok a kutyáktól, meg aztán alapvetően inkább macskás vagyok. Azok közül is egy nyert meg magának igazán: Boci cica. (Remélem, jól érzi magát; ha valaki látja, kérem, küldje haza, már nagyon hiányzik.)

Mivel eléggé zárkózott életet élünk, túl sokszor nem találkozom kutyákkal, de Csilla húgoméknál elkerülhetetlen a dolog, mert ott van a kölyökmacskányi Zara, a 7 éves csivavalány és a gyönyörű, kétannyi idős afgán agár, Sába. Kellett pár év, amíg nem éreztem magam rosszul a társaságában és meg mertem simogatni, de részemről ennyi volt a barátkozás. Zarát meg mindig kerültem. Nem szeretem a csivavákat. Pici jószágok, a testük felét a szemük teszi ki, amin majd kiesnek, és számomra zavaró az éles fejhangjuk is. Aki szereti, szeresse őket, biztosan hálás, ragaszkodó kis mütyürök, de ha már kutya, legyen kézzel fogható térfogata. Igen, mással is így vagyok: száz kiló alatt a férfi is csak karácsonyfadísz.

Ahogy beesteledett, Csilla beengedte Sábát a nappaliba. Kicsit megzavarta a napirendjét, hogy ott ültünk, de odajött köszönni. Megsimogattam azt a finom, puha piheszőrt az orrnyergén, meg a loboncos, hajnak beillő fürtöket a fülén. Zara ott ült mellettem egy plédből tekert fészekben, és annyira látszott rajta a féltékenység, hogy megsajnáltam: ő is kapott egy simogatást. Ó, nem kellett volna! Abban a pillanatban elhagyta a főhadiszállást, s birtokba vett engem. Befeküdt a tenyerem alá, és kérően nyökögött. Sába balról, Zara jobbról kellette magát. De micsoda különbség van a két kutyus között! Sába inasnak látszik, mégis puha, meleg; kellemes őt simogatni. Zara meg egy tömör gyönyör, akkora szőrhosszúsággal, mint a szemöldököm, aztán amikor elkezdett remegni, rendesen én is vele reszkettem. Sába hamar rám unt, lefeküdt a helyére, onnan nyösszentett egyet-egyet, de a kis csufival törököt fogtam: ha elvettem róla a kezem, olyan tekintettel nézett fel rám, hogy majdnem a hátán kötött ki a szeme, és volt benne két nagy MÉG! felirat.

Mondjuk nem Zara simogatása volt a napom fénypontja, hanem a baglyokkal való szemezés Madán, de tény, hogy ismét kiléptem kicsit a komfortzónámból. Vagy inkább beengedtem oda egy kis gülüszemű, háromkilós szeretetgombócot.

[160]