A napom egészen addig teljesen rendben volt, amíg haza nem értem, s el nem kezdtem híreket olvasni. Ott vége volt a jókedvemnek. Hogy eltereljem a gondolataimat, minden fáradtságom ellenére nekiálltam, kijavítottam a félévi dolgozatokat. Mire végeztem, szerencsére megérkezett a sógorom, jót beszélgettünk. Mindeközben végig azt mormoltam magamban, hogy ne gondoljak a fehér elefántra, hátha bevonzom ezeket a ritka jószágokat, s nem a híreken fogok bosszankodni, hanem gyönyörködöm a hófehér, lebegő fülekben. Hát, ez most nem jött be.

Úgyhogy hagyom, hogy bevillanjon egy-egy kép a mai napból két elefánt között, mert minden jóval kiszorítok valami rosszat.

Reggel esett egy leheletnyi hó.

Nyugodt, csöndes napom volt az iskolában.

Remek volt az idei első kortárs szakkörünk. Bár Szécsi Noémit terveztem olvasni velük, máshogyan alakultak a dolgok, meghallgathattunk egy alternatív Rómeó és Júlia sztorit, amelyben Rómeó féltékenységében sorra gyilkolja mindazokat a férfiakat, akikkel Júlia szóba áll, s mikor megkéri a lány kezét, annak van ereje nemet mondani. A végén Júlia Rómeó keze által hal meg, a fiú pedig öngyilkos lesz. Ennek kapcsán ismét jó kis vita bontakozott ki. Furcsa, mennyire sokat tudnak a gyerekek a bántalmazó kapcsolatokról, a játszmákról, az áldozattá válásról. Van köztünk cirka negyven év, de gyakran ugyanazokat a könyveket olvassuk – főleg akkor, ha kölcsönadják nekem. Én az ő korukban annyira kis ártatlan voltam hozzájuk képest. Számomra a traumát az jelentette, hogy Noszty Feri kompromittálta Tóth Marit... Remélem, megláthatom majd, milyen élete lesz felnőttként ezeknek a gyerekeknek. Szeretnek olvasni, sokan írni is – unalmas életük biztosan nem lesz.

Hátha lesznek köztük, akik olyan világot írnak majd nekünk, amelyben a politikusok olyan ritkák lesznek, mint a fehér elefánt.

[159]