A lyukasóra kiváló alkalom arra, hogy az ember megpróbálja kicsit utolérni magát az adminisztrációval vagy kizárva mindenféle zavaró körülményt, nekiálljon dolgozatot javítani. Ebből a háromból kettő – az adminisztráció és a dolgozatjavítás – olyan, mint a hidra, aminek csupán annyi köze van a hidratáláshoz, hogy ott is amint kifeszül az egyik ráncod az elfogyasztott két és fél liter víztől, máris keletkezik helyette hét másik valahol másutt. És ahol két hidra is van, ott az embernek minden pillanatot ki kell használnia. Minél többet kijavítok, annál többet cipelek haza. Az a legnagyobb „öröm”, amikor véletlenül csak azt a paksamétát rakom be a táskámba, amivel már végeztem...
Miközben versenyt futott kezemben a piros toll a sólyomszárnyon szálló idővel, azért ismét sikerült készíteni egy remek fotót. Ilyen alkalom egyszer adódik csupán egy évben: csokorra szedtem a tizenegyeseket, még a 11 másodpercet is kivártam, mint látható.
Nem példa nélküli a gyűjteményemben az efféle pillanatfelvétel, a legemlékezetesebb 2012-ből való, amit meg is írtam annak idején. Akit érdekel, alább elolvashatja. Én meg húzok vissza dolgozni. Itthon azért is jó javítani, mert amikor megfeledkezem magamról és megdörzsölöm a fáradtságtól kiesni akaró szemeimet, elkenve ezzel a reggel fáradságosan felkent sminkemet, csak Misi látja, milyen kis pandát csináltam már megint magamból.
Ha ilyen jó ütemben haladok, este 11 óra 11 perc 11 másodpercre talán készen is leszek.
[158]
