Ez az a tipikus helyzet, amikor egy kép többet mond minden szónál. De azért én dumálok mellé egy kicsit, mert nem akarom megkerülni a kihívást.
A kép csak sejteti, hogy kívül ropogósra sült, belül krémesen puha lapcsánkával van dolgunk, mely köszönhető a kétféle reszeléknek: az egyik hosszú, szálas, a másik pépes. A gyors feldolgozás miatt nem volt ideje levet engedni, ezért kevés liszttel kellett elegyíteni. A tojás csak bónusz volt a fűszerek mellé.
A reszelésben sokat segített az ismét kiválóan működő robotgép – megérkezett a kis alkatrész, amelyet volt szerencsém eltörni. Hiába no, erős vagyok. Kis segítséggel világokat lennék képes lebontani, de egyelőre beérem az illúziórombolással.
A fotó nem adja vissza az ízharmóniát: a sós lepényre olvatagon simul a finom, édes fügelekvár. Szerencsére az illathatás sem érződik, ahogy elkeveredik az utolsó adagnál kissé odakapott olaj szaga a citromos mosogatószerével.
Nagy a szám, nagy a szám, meglesz még ennek a böjtje... A lekvár természetesen a húgom remekműve, a vacsorát és a mosogatást Misi neve fémjelzi, én csupán a fotóval és az étvágyammal járultam hozzá a sikerhez. De ez utóbbi aztán mindent vitt.
[156]
Felhívnám a figyelmet a kanál nyelére... Aha! Illetve: uhu...
