Ma csak öröm van.

Végre mindkét gyerek itthon, ők díszítik a fát, mi Misivel bőszen főzünk.

Nem akarok szirupos amerikai filmet háttérzajnak, a találomra elindítottban rútul káromkodnak. A következőben is. Évek óta nem láttam Kevint. Nosza!  Aha... „Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!”

Akkor jöjjön szólóban a klopfoló hangja. Rántott és sült húsok készülnek, a májas hurka épp most csattan szét a sütőben.  Semmi vész, minél nagyobb felületen pirul meg, annál finomabb. Puhul a pürének való, a hideg majonézes-hagymás krumplisaláta meg tegnap este óta kint érlelődik a tornácon, már nem fért bele a hűtőbe. Nem akarok többfélét főzni, így is van hat különböző sütemény hozzá. Meg persze Misi specialitása, a gesztenyeleves.

Nem tudom, másutt hogy van, nálunk folyton átrajzolódnak a korábban megszokott mintázatok, átalakulnak a karácsonyi hagyományok. Mindig van egy új helyzet, amihez alkalmazkodnunk kell. Csak a szeretet állandó. Meg a gesztenyeleves.

Keresztnek is ízlik. Mielőtt megmerítjük a kanalunkat a keményre vert tejszínhabbal cifrázott és rumos mazsolával pöttyözött selymes, folyékony gesztenyepürében, énekelnünk kell. Nincs kecmec, ha egy kilencvenkét éves asszony dalra akar fakadni, akkor egyet tehetsz: vele énekelsz.

Reszketegen rázendít a Mennyből az angyalra. A sor felénél találom el a hangot. A fiúk is bele-beledünnyögnek. A végén megfogja a kezemet. Egymásra mosolygunk. Áldást, békességet! 

Istennek fia, aki született jászolba, remélem, megadja nekünk, hogy jövőre egy 93 éves előénekesünk legyen a karácsonyi asztalnál.

[140]