Egy nagy-nagy globális faluban élünk, amit számomra mi sem bizonyít jobban, hogy egy véletlenül elindított Reels-videóban bambuszt aprító indiai emberről a fatörzset faragó székely bácsikás vicc jutott az eszembe. Tudjátok, amikor Áron bácsi bőszen dolgozik a fatörzsön, a szomszédja meg jövet-menet megkérdezi, mi lesz abból. Mestergerenda, szekérrúd, majd székláb a válasz. Végül este, amikor már elborítják a bácsit a forgácsok, azt feleli a kérdésre, hogy fogpiszkáló, ha ismét el nem rontja.

Szóval, az indiai fickó egy rongydarabon ül, háta mögött horganyzott lemezből készült ház, amelynek vályogtégla az alapja. Fején piros kockás konyhakendő megtekerve, homlokpántként megkötve. Baresz kis atléta, két oldalt kilátszik a sötét mellbimbója; koszos, ámde Adidas rövidnadrág. Slussz. Meleg van. A ház eresze nyújt némi árnyékot a nagy munkához.

Vesz egy darab bambusznádat, egy kacorszerű késsel hosszában félbe vágja, majd szép kis csíkokat hasít le belőle. Azokat is megfelezi. Aztán a kacor élén elvékonyítja mindet, csak úgy kanyarog a forgács. Itt ugrott be nekem a székely vicc. Gondoltam, most már végignézem, hátha itt is ez lesz a poén.

A férfi egyenes derékkal ül, szaporodnak előtte a vékony, lapos bambuszpálcikák. Számolgatni kezdi, aztán csillag alakba rendezi őket, s hogy ne csússzanak el egymáson, mindkét lábával rájuk hág. A szemem tágra nyílik: tisztára a Bengáli tűz című könyv (G. Hajnóczy Rózsa) jelenete, amikor a gazda nem bírja látni, hogy az indiai szolga a húst úgy készíti elő, hogy a földön rajta tapos, ezért vesz egy nagy konyhaasztalt, de azt kell látnia, hogy a szolgája ugyanúgy a lábával rögzíti a húst, csak most az asztal tetején teszi ezt.

Most jön a nagy mutatvány: vesz egy hosszú nádcsíkot, s szépen szövögeti vele a csillag ágait, s közben forog, két lábát ügyesen szedegeti, hogy el se mozduljon a munkadarab, de ne is legyen útban a sok lábujja. Aztán ráül az egyik lábára, s a másik alatt mozgatja a gyorsan növekvő korongot. Kézzel formáz, lábbal tart. Ekkor nagyítok rá a felvételre: gombás köröm, lehorzsolt szemölcsök a lábfejen... Ám őt semmi nem zavarja az elmélyült munkában, palacsintasütőnyi lapos tányért rittyent össze szempillantás alatt.

A hideg vált egy retúrt a hátamon. Amíg borzongok, hipp-hopp el is készül a kis tálka. Egészen takaros. Igazi turistamágnes. Olcsó. Nekem is van hasonló, igaz, gyékényből. Azt hiszem, ma lesz a napja, hogy kivágom a kukába.  

[129]