Amióta a gyerekek kirepültek itthonról, sokféle dolgot meg kellett szoknom. Például amikor először hangzott el, hogy a ¾ kettes vonattal mennek haza. Haza... Au! Otthon maradtak az ételtartó műanyag dobozok. Otthon... Jaj! Persze, hozzá lehet edződni, de az elején fájt egy kicsit. Nem vagyok ostoba, tudom, hogy puha, biztonságos fészket rendeztek be, ahol otthon érzik magukat, ez normális, de kinek nem fáj a leválás, ha szereti a gyerekeit?

De engedjük szélnek az ezzel kapcsolatos negatív gondolatokat, s koncentráljunk mondjuk az ételes dobozokra.

Kezdetben vala sok-sok kis méretű kínai kajás dobozom, viszonylag jól záródó tetővel. A hűtőben való tárolásra is remekül megfeleltek, olyat meg nem csomagoltam beléjük, ami a vonaton kifolyhatott volna. Nos, a szekrény hátulsó részében, ahol korábban toronyként magasodtak az egymásba szuszakolt dobozok, most három különböző méretű, mindenre alkalmatlan dobozka van, nagyjából tucatnyi fedéllel. Hiba a mátrixban: ha minden doboz lezárva ment el, önmagában egy lapka sem jött haza, akkor honnan került ide ez a rengeteg fölösleges doboztető? A falból bújhattak elő, mert tisztában vagyok az Univerzum egyik dogmájával, miszerint az elveszett fél pár zoknik műanyag tetőként reinkarnálódnak, de azokkal az alsó fiók van tele! Már alig férnek el tőlük a fémfedők. Elképesztő darabok vannak köztük! Az egyik a Hiltonból, a másik a Waczak szállóból származhat, de megesküszöm bármire, hogy életemben nem volt olyan edényem, amelyet ezek zártak.

Az olcsó kínai üzletben is húzós árú, légmentesen záródó dobozokra nagyon vigyázok, az összetartozó részeket szigorúan párosítva tárolom. Van mindenféle nagyságú és formájú. Sok kell belőlük, mert bármennyire jól főznek a gyerekek, hadd legyen néhány szabadabb napjuk, amikor nem kell magukról gondoskodniuk. Mivel nincs sütőjük az albérletben, a legjobb fogásokat nélkülözniük kell. Na, itt jön el az én időm, a nagyvasárnap!

A nagyvasárnapnak semmilyen vallásos vetülete nincsen, legfeljebb annyiban van összefüggés, hogy ezen a napon itthon vannak a gyerekek, úgyhogy annyit kell főzni, mint húsvétra vagy karácsony szent napjára. Sokat.

Apukám azt tartotta magáról, hogy ő nem válogatós, s mindig azt felelte, ha megkérdeztük, hogy mit főzzünk másnap, hogy minőség és mennyiség nem számít, csak sok legyen és jó. Nos, az alma... Tudjuk. Pont a fa tövében landolt mindkettő.

Igen ám, de amikor ott a tál rántott hús, a köret, a lasagne, a sütemény, a csillag az égről, s nem tudom mibe csomagolni, mert az ételes OTTHON maradt, akkor lelkiállapotom mindennek mondható, csak áhítattal telinek nem. A múltkor már azt mondtam, hogy csak annyit vihetnek, amennyi dobozt hoznak. S lám, a varázsige hatott, most még a hatalmas jégkrémes dobozok is hazakerültek. 😊

Ha minden az én terveim szerint alakul, az idén minden héten nagyvasárnap lesz, s majd csak jövőre árválkodunk kettesben hétvégente. Akkor sok lesz a kisvasárnap, amikor semminek nincs igazán jó íze itthon, mert az ételünk – életünk – sava-borsa már Debrecenben van, otthon.

[126]