A recepteket megboldogult lánykoromban kezdtem el gyűjteni. Rengeteget kivágtam a női magazinokból, laminált receptes kártyákat vettem – aztán szép lassan ki is dobáltam valamennyit. Nem emlékszem, hogy akár egyet is elkészítettem volna közülük. Főzni persze ezek nélkül is megtanultam, önállóan süteményt sütni viszont csak asszonyként próbáltam. Így alakult. Akkor viszont szereztem egy hatalmas füzetet (sima, fehér lapok bordó műből kötésben), s a legszebb írásommal leírtam azokat a recepteket, amelyeket már elkészítettem és beváltak. Elöl sütemények, hátul mindenféle finom ételek, főzelékek. Később persze került bele egyszermajdmegsütöm-főzöm is, de a javát már kóstoltuk, kedveljük. Azok a legjobbak, ahol már barnásan elszíneződtek a lapok, és bele van firkálva a sorok közé, hogy „több kell bele, de nem porcukor, hanem kristály”.

A legelső recept a mézeskalács, ahogy Anya készítette. Az a fajta, amelyik 10 percig puha, aztán fémdobozba zárva kell neki pár nap, hogy ne keressen rajtunk sokat a fogorvos karácsony szent ünnepén. Ha nem fogy el (Miért? Néha olyan is előfordul!), akkor újra kőkemény lesz, ami azért jó, mert az ember becsap belőle hármat-négyet a hátizsákba, elmegy túrázni, és ha nem akad a torkán, akkor egész nap elcuppoghat rajta.

Járt utat a járatlanért még a gasztronómiában is ritkán hagyok el. 2016 decemberében a fehérgyarmati könyvbemutatómon viszont olyan álomszép mézeskalácsokat kaptam Kőrösi Katikától, hogy nem volt szívem megenni őket. A recept is benne volt a tőle kapott könyvben. Megsütöttem. Hű, nagyon-nagyon finom volt! Puha, nem gejl. Nekünk való.

Végül elárulok egy titkot: a tavalyelőtti csufi házikót tavaly szerettük volna újraalkotni. Elkészült a minta, megsültek a részek, aztán úgy alakult, hogy vagy a gyerekek nem értek rá, vagy én voltam túl fáradt. Egy polcon várt ránk hónapokig a lapra szerelt finomság a gardróbban. Ott volt hely. Nyár közepén már itt-ott hiányzott belőle. Ősszel egy kutyaházat még össze tudtunk volna eszkábálni belőle. Most megnéztem: az alapból van meg egy tenyérnyi és az egyik oldalfal az ablakkivágással. Még mindig finom, s nem kell jobban erőlködni a töréssel, mint egy vastagabb csoki esetében, pedig pár nap múlva egy éves lesz a szentem.

Szóval, bátran süssetek penyigei mézeskalácsot. Meglátjátok, jó lesz!

Itt a recept is.

[121]

A fotó a bemutató után készült. Valószínűleg jó sok mézeskalácsot ettem az elmúlt hét évben...