Egyszerű örömök voltak ma.

Még világosban, épségben hazaértem, bár a havazás okozott néhány nehéz pillanatot.

Finomat ebédeltem.

Felkészültem a holnapi óráimra, kijavítottam a tizenegyedikesek rövid esszéit (szinte mind ötös).  

Dióbelet rágcsálok.

Kint sötét van, roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már...* (Ezt én még gondolni is mindig szótagolva szoktam.)

Nem foglalkozom a holnappal. Már a mával sem. Álmos vagyok. Nem elbutító kábaságot érzek, hanem azt a kellemes, lassú, spirálban forgató, süppedős, puha, édes, világot olvasztó, fejet oldalra döntőőőő lcghnbyvc  .....

[116]

*József Attila