Az eredeti mondás a kéményseprőnek örvendezik, de engem tökéletesen hidegen hagynak a kéményügyi szakemberek, a baglyok viszont itt ülnek a szívem egyik rejtett kis zugában, és mindig szerencsésnek érzem magam, ha közelről láthatok egyet.

Nálam nem a Harry Potter-történettel kezdődött a bagolyláz, hanem kisiskolás koromban. Nem véletlenül lettünk mi Bölcs Bagoly őrs! Az őrsi pecsétet magam faragtam radírgumiból, s nagyon tudtam haragudni osztálytársamra, Szikszai Csabira (Isten nyugtassa szegényt!), aki csibészes mosollyal odavetette, hogy bagoly, seggembe szagolj, aztán elrohant a pofon elől.

Hasonló rohangálást vittem véghez idén nyáron minden alkalommal, amikor megszólalt a szomszédból a bagoly. Vittem a távcsövet, a mobilt, de csak nagyon ritkán tudtam elcsípni a bitang kis kuvikot. Amíg a piac tetején kerestem, elbújt a diófán, ha az ágakat fürkésztem, hangtalanul röhécselt rajtam Csabi szomszédék kéményén, s ahogy arra fordultam, azonnal átrepült az akácok sűrűjébe, onnan kiabálta a mondókáját. Megesett, hogy éjszaka kimentem az udvarra, mert az ablak előtt murizott a tűztövisen, de remekül el tudott rejtőzni előlem, hiszen egy játékmackó is jobban lát nálam a sötétben.

Egy délután halálra rémített. Hallottam az utcán a hangját, de szégyelltem volna más kerítésén befelé leskelődni, hát mentem tovább. Újra kiabált, nagyon közelről. Oldalra néztem. Tőlem pár méterre repült, majd egy darabig mintha egy helyben lebegett volna, fordult egyet, egyenesen a szemembe nézett, s zuhanórepülésben nekem támadt. Csak annyi erőm volt, hogy hátat fordítsak neki, egy jajt rebegtem, a jobb lábszáramnál éreztem, ahogy csap egyet a szárnyával, s már fel is emelkedett újra a levegőbe, egyenesen fel a háztetőre, s onnan szidta teli tüdőből a macskát, aki a lábam előtt egy lyukon át bebújt a kerítésen. Őt üldözte, nem engem, de míg a cica köpött rá, én egy pillanatra kiszerettem belőle.

Engesztelésül hagyta magát megnézni a szomszéd ecetfáján, aztán a fenyőfánkon is tollászkodott kicsit, szóval hamar visszahuhogta magát a szívembe.

Ma délután Nyírmadán egész sereg erdei fülesbaglyot láttam. El is felejtettem, hogy telente ott tanyáznak az iskola előtti fákon. Ha a férjem nem indítja be az autót, még most is ott csodálnám őket. Nem repültek, hanem libbentek, hang nélkül, nesztelenül. A kuvik hozzájuk képest fecsegő, izgága viháncmadár. Jaj, annyira szeretném, ha ideköltöznének hozzám! Rengeteg hely van az eperfán, meg a fenyőn. Ha van valakinek valami jó bagolycsalogató ötlete, kérem, ossza meg velem!

[111]

Ezt a baglyos gyerekverset pár éve írtam, tökéletesen illik ide:

A modern bagolynak
Jó az alvókája,
Meg se rezzen, ha szól
Autóbusz dudája.
Ha alatta harsog
Kisgyerekhang: „Vedd meg!”
A városi bagoly
Erre ásít egyet.
De ha leszáll az éj,
Puhán szárnyra pattan,
Meghallja még azt is,
Ha egérke nyikkan.