Ma felemás zokniban mentem dolgozni. Direkt. Hosszú ideje terveztem, egyszer majd elmesélem, miért. A választott darab gyárilag felemás: bordó-fehér került a balomra, fekete-bordó a másikra.

Bátran mondhatom, ez a nap megváltoztatta az egész világképemet. Én nem is értem, miért fordítottam évtizedeken keresztül ennyi fölösleges energiát arra, hogy a szürke (fekete, kék) ötven árnyalatát pont eltalálva gyömöszöljem gombócba a zoknikat. Miért vitatkoztam annyit a fiúkkal, ha nem találták el a megfelelőt a ruhaszárítón? Miért idegesített, hogy a párban berakott darabok rendszeresen szingliként kerültek elő a mosógépből? Hiszen most, ha leültem, a nadrágom szárai alól jó arasznyi sáv kilátszott az ordítóan különböző zoknikból, de a kutya nem vette észre. Szóval tényleg igaz: a felemás zokni teljes polgárjogot nyert az öltözködésben.

Vége a nyűglődésnek! Már csak arra kell figyelnem, hogy a boka- és a térdzoknit ne egyszerre vegyem fel. Azt hiszem, a világ azért erre még nincs felkészülve. De az idő nekem dolgozik.