Az egyszeri kislány a hittan órán a Ne paráználkodj! parancsolat elhangzása után tétován felnyújtja a kezét:

– Tiszteletes úr, azt mi édesapámmal mindig a mezőn csináljuk, hát nem szabad?

A pap elsápad, hebeg-habog, majd kiderül, hogy a gyerek a barázdára gondolt, szó sincs semmiféle eltévelyedésről. A sztorit a nagynénémtől hallottam, állítólag gyermekkorában valóban megtörtént.

Ez a „Ne barázdálkodj!” pár éve nálam is elhangzott az órán, volt is nagy nevetés. Valami hasonló hangulat kerekedett ma is, amikor az ember teremtése volt a téma az ötödikben, s a tankönyv szemelvényeinek elolvasása után közösen emeltük ki a lényeget. Én írtam lassan a táblára, a gyerekek diktálták: „Isten porból teremtette az embert, majd…” – itt elakadtak. Próbáltam segíteni. Tenyereimből bölcsőt formáltam, majd óvatosan ráleheltem az ujjaimra, hátha erről eszükbe jut a folytatás:„...lelket lehet belé." Nem egészen…

- Szétfújta! – kiáltott diadalmasan egy kislány.

Persze fergeteges kacagásban törünk ki. Ennek örömére azt kapták szorgalmi feladatul, hogy keressenek olyan mémet, amit a tankönyvi illusztráció alapján készítettek. (Michelangelo: Ádám teremtése)