„Rádógozni” – mondta a szép emlékű Matula bácsi Tutajosnak, aki az evezést követő napon eléggé rozoga állapotban ébredt. Teljesen át tudom érezni a kamasz fiú fájdalmát, bár nekem nem a tenyeremen, hanem a talpamon sorakoznak a vízhólyagok, s reggel olyan nyamvadtnak éreztem magam, hogy a kávét 35 perc alatt bírtam bevinni a szervezetembe. Az ilyen napokon ebéd után egyszerűen eldőlök, mint a zsák. Mostanában azonban kicsit összeszaladtak a tennivalóim, nem engedhetek meg magamnak efféle léhaságot. Így aztán önvédelemből nem jöttem haza az óráim után, hanem megvártam a férjemet, aki csekély öt órával később végzett, mint én.
Tudom, tudom, Sztahanova elvtársnő vagyok... De ma kénytelen voltam a kutyaharapást szőrével orvosolni, vagyis a sok munka okozta fáradtságot munkával legyőzni. Így aztán véglegesítettem és kinyomtattam, lepecsételtem a félévi bizonyítványokat, kijavítottam négy adag dolgozatot. Beírtam 32 osztályzatot, amikor elment a laptopról a netem, s nem is volt hajlandó csatlakozni a világhálóhoz. Átültem egy iskolai géphez, újra beírtam a jegyeket, erre kidobott a Kréta. Az anyád ne sirasson! Nem méltó ez a rendszer a nevéhez: a valódi kréta még soha nem okozott csalódást. Igaz, némelyikben kavicsok vannak, amelyek a táblával való találkozáskor a fán, fémen mély nyomot, a gerincemen meg apró borsókákat hagynak, de egy normális krétával addig lehet írni, amíg a legparányibb darabkáját képes vagyok két köröm között megfogni. Ha elfogyott, a krétaporba mártott ujjammal tudom folytatni az írást. Ha már semmi nem maradt belőle, a szárazon letörölt táblára nedves ujjakkal még mindig fel lehet róni a legszükségesebbeket. Ez meg mindig a szükség óráján hagy cserben. Juszt sem adtam fel! Beléptem újra, beírtam harmadszor is a jegyeket. Meg a többi százötvenet...
Gyakran mondogatom, hogy a mi munkánknak soha nincs vége, csak abbahagyjuk valahol. Ma hosszú idő óta először meg tudtam csinálni, amit elterveztem. Még fáradtnak sem éreztem magam, amikor elindultam az autóhoz. Teljesen feldobott az a lehetőség, hogy visszakaptam az egyik könyvemet egy tüneményes tanítványomtól, amúgy is telihold van, alvásról szó sem lehet, s legalább lesz mit olvasnom. 790 oldal – ha elég lassan olvasok, talán marad belőle valamicske holnapra is.
