„Nem vót énnekem semmi sürgős dógom az életembe, mégis annyit futkároztam, hogy ne tovább…”– ki ne ismerné a klasszikus idézetet az Indul a bakterház című regényből. Én legalábbis onnan ismerem, kívülről fújtam a könyvet, mire a film elkészült.

Sokat gondoltam ma Regős Bendegúzra, meg erre a mondatra, ugyanis reggel elromlott az autónk, így utolsó pillanatban busszal indultunk munkába. Ez számomra azt jelentette, hogy a TESCO-tól gyalogolnom kellett az iskoláig. Ráadásul mára bejelentkeztem a gyógytornára, semmiképpen nem akartam lemaradni róla, így oda is az apostolok lován igyekeztem, s persze visszafelé sem vett a hátára valami jótét lélek. Gyors mérlegelés után megállapítottam, hogy sportmalac vágtában háromszor harminc percet kutyagoltam, egy órát tornáztam, s akkor még csak fél 12 volt.

Nem lesz ennek jó vége! Járt utat a járatlanért…? Én mostanság Churchill szentenciája szerint éltem az életem – legalábbis félig-meddig. „Whisky, szivar és semmi sport” – a frappáns mondás az angol miniszterelnök nevéhez fűződik, bár nincs rá bizonyíték, hogy valóban mondta-e valaha. Mivel az alkoholt nem bírom, és sosem dohányoztam, ezért a testépítésnek hosszabb ideje csupán a gömbölyítés verzióját űzöm, hogy legalább ezt a felét teljesítsem a megszívlelendő tanácsnak.

A mai napra viszont akaratomon kívül nagyobb adag testmozgás jutott. Viszont találkoztam egy nagyon kedves ismerősömmel, amire kevés esélyem lett volna, ha autóval hussanok az úttesten. Gyaloglás közben nem kellett sebességet váltanom, ami az egyik legnehezebb művelet, mióta fáj a karom. Ragyogóan sütött a nap délelőtt, majd kora délután is, amíg a buszomra vártam. S mire hazaértem, a gyerek megjavította az az autót, ami nekünk reggel a sötétben nem sikerült.

Úgy gondolom, ezek után elviselem, hogy az öreg Churchill ma kissé rosszallóan tekint le rám odafentről, miközben lepöcköli a hamut a szivarja végéről.