Néhány éve hazafelé tartottunk a húgoméktól, amikor megállítottak minket a rendőrök. A gyerekek még kicsik voltak, álmukból felriadva nem értették, miért nem megyünk tovább. Igazából mi sem. Az egyik egyenruhás csak forgatta a kezében a kocsi papírjait, a férjem iratait, rá-ránézett a másikra. Kezdett összeszorulni a gyomrom, pedig semmi okom nem volt rá.

– A magáé a gépjármű? – kérdezte végül az ablakhoz hajolva.

A férjem felnézett rá, biccentett, majd a szokott higgadt, nyugodt hangján azt felelte:

– Egy kicsit az enyém, egy kicsit a banké.   

Nem kellett magyarázni, a rend éber őreiből kitört a nevetés, azonnal visszakaptuk a papírokat, s mehettünk tovább. Aztán eltelt két év, s kifizettük az autót… Remek érzés volt!

Tavaly novemberben a nagy betegségem alatt kedvemre örvendezni sem tudtam, amikor az OTP-től megérkezett a számlaegyenleg, hogy a lakásunk utáni tartozásunk 0, azaz nulla forint. Amint jobban éreztem magam, s éppen be akartam keretezni az értesítőt, a férjem emlékeztetett rá, hogy van még némi teendőnk, mert a jelzálogot le kell töröltetni. Jaj, hát ennek már sosem lesz vége? Ekkor beugrott egy karikatúra, ami gyerekkoromban még fénymásolatban terjedt: biliző kisgyerek mellett a felirat: „A munka addig nincs befejezve, amíg a papírmunkát is el nem végeztük.”

Megírtuk a kérvényt.

Csütörtökön jött a parancsolat, violaszín pecsét alatt, hogy ejnye, beste lelkek, előbb fizessetek! Tudtam, hogy van az eljárásnak némi illetéke, de nem arra számítottam, hogy már az első mondatban az lesz, hogy felhívom, 15 napon belül fizessen, aztán meg: figyelmeztetem, önálló jogorvoslatnak nincs helye, megállapítom, hogy nem fizette meg… – s ez ment két oldalon keresztül.

A férjem szerint ez a szokványos hivatali zsargon, ez így teljesen rendben van. Szerintem meg nem. Olyan bűnösnek érzem magam tőle, mint annál az igazoltatásnál. Mimóza lelkem van, na. Nekem ne rontsák el az örömömet! Tessék azt írni, hogy gratulálunk, végre az utolsó tégláig öné a ház, csak ezt a csekket fizesse még be, jó egészséget kívánunk. S ha ezt nem teszem meg, akkor jöhet a fenyegetés. Ez elfér egy fél oldalon, de nem bánom, pecsételgessenek a szöveg fölött, alatt, ha ez a perverziójuk.

Ma átutaltam a pénzt, s azóta nem férek a bőrömbe nagy büszkeségemben: 20 év után végre boldog háztulajdonosok vagyunk. Teljesen a miénk, már kicsit sem a banké. A Földhivatalt meg csókoltatom!