Három képpel tudnám összefoglalni a napot.
Az első nem túl eredeti, hiszen sokan megcsinálták a maguk verzióját. Én sem akartam kihagyni. Íme a Covidos fenyődivat.
- Anya, nee, anyaaa, neee - dünnyögték a fiúk, de aztán megkérdezték, hogy maradjon-e így. Nem, nem, semmiképpen, hiszen gondolnunk kell arra is, hogy éjjel, hajnalban nem lenne jó, ha ekkora szemekkel meredne ránk a fa a sötétben.
A második képről csak annyit, hogy nagyon bízom abban, nem kell megbánnunk, de nem tudtuk megtenni, hogy az öreglányok egyedül töltsék a mai napot. Mind átestünk a betegségen, elvileg nem fertőzünk, ők sem találkoznak senkivel, talán nem lesz baj belőle. Belefáradtak az ebédbe, aztán még jobban a videócsetelésbe a rokonokkal. Utána haza is kellett vinni mindkettőjüket. De két órán keresztül legalább együtt lehettünk. (Nem túl éles, a laptop kamerája ennyit tud.)
S legyen ez a harmadik.
Megbeszéltük, hogy az idén nincs ajándékozás, egymásnak fogunk örülni, annak, hogy együtt lehetünk, túléltük ezt az évet. De azért néhány dolog csak került a fa alá, mellé, a fára, a szívekbe…
Egy fényképalbum a gyerekektől, a legkedvesebb fotókkal. Csokoládéval teli pezsgős palack a legjobb barátnőmtől, az egyetlentől a világon, aki elfogadja, hogy nem iszom, de nem szeretné, ha kimaradnék a koccintás öröméből. Kék pillangó egy kislánytól, aki betegen is gondolt rám. Egy szív, amit még a betegségem idején kaptam egy névtelen csomagban a kapura akasztva, de rögtön tudtam, ki lehet az, aki így akart gyorsabb gyógyulást nekem…
Kívánom, hogy mindannyiótoknak, legyenek szép családi pillanatok az életében, amelyeket érdemes felidézni! Legyenek barátaitok, akik elfogadják, ha kilógtok a sorból! Olyanok, akiknek betegségük alatt is fontosak vagytok, s akik betegségetek alatt sem felejtenek el titeket!
Legyetek boldogok, legyen nektek is örömöktől szép karácsonyotok!
