Életemben először készítettem sütőtök krémlevest. Igazából nem egy receptet követtem, hanem elolvastam egyet, aztán megnéztem néhány videót, s mindegyikből átvettem valamit. Azt hiszem, ebben az esetben a ,,bátraké a szerencse" elve érvényesült, de lehetett volna egy gasztronómiai szörnyszülött is, mint amikor valaki kettőt lapoz a szakácskönyvben, s a végén nem tudja, hogy került a mák a borsólevesbe.

Először is nem volt egy kilónyi az előre megsütött nagydobosi sütőtök húsa. Nem volt itthon kakukkfű és a húslevesből sem maradt. Úgyhogy elkezdtem a variálást. Az olívaolaj helyett margarinon pároltam a hagymát, rögtön sóztam, üvegesre pároltam, és egy jó kanálnyi mézet kevertem hozzá. Amíg karamellizálódott, megtisztítottam egy krumplit és egy zöld almát, felkockáztam mindkettőt, majd rádobtam a hagymára. Közben felforrt a liter víz, feloldottam benne két húsleveskockát. Tettem még egy kísérletet, de nem találtam a vegyes fűszeres dobozban sem kakukkfüvet. Gyömbért nem tartunk itthon, mert mindig ott szárad össze a hűtőben. Volt azonban a szekrény hátuljában őrölt szerencsendió. No meg persze a fehérbors sem árthat neki, gondoltam. 

Felöntöttem a hamis levessel a cuccot. Összekockáztam a sütőtököt, kb. negyven deka lett a héja nélkül. Főztem, közben mosogattam, szokás szerint. Amikor a krumpli félig megfőtt, az alma pedig teljesen elvesztette délceg tartását, melléjük belesepertem a tökkockákat. Sajnos egyáltalán nem éreztem az illatukat, pedig biztosan isteni lehetett. A videón a hölgy azt csacsogta, hogy a sütőtök édességét kellemesen ellensúlyozza egy narancs leve. Narancs nincs a tálban, van viszont egy fonnyadt mandarin. A biztonság kedvéért annak facsartam ki a levét, elvan a többi közt.

Turmixolás után megpróbáltam átszűrni a kellemes narancssárga színű, egyre krémesebbé váló levest, de nem nagyon akart sikerülni - vennem kellene egy tisztességes fémszűrőt -, így áttöltöttem egy másik edénybe, egy keveset hagytam az edény alján, amit botmixerrel abajgattam, aztán apródonként visszaöntögettem a többi levest is, közben sikoltozott a fegyver a kezemben. Végül úgy szemre adtam hozzá három decinyi főzőtejszínt, s azzal átforraltam az egészet. Isteni lett az állaga.

Nem volt itthon tökmag, a sonkáról megfeledkeztem, ezért kenyeret pirítottam hozzá. 

Olyan kár, hogy ennyi munka után az ízét sajnos nem éreztem, de a textúrája alapján megesküdnék rá, hogy nagyon finom lehetett.