Idejét sem tudom, mikor beszélgettünk másról Keresztanyuval, mint a veszteségeinkről, betegségről vagy az ebédről... Valahogy beugrott a kacsatelep, és rákérdeztem, hogy ott főztek-e maguknak. Erre elkezdett mesélni arról, hogy csak vasárnap főzött a napos, meg hogy mindenki vitte a meggöngyölt töltött káposztát, és összetették, úgy főzték meg. Kemény munkát végeztek az asszonyok, férfimunkát.Kialmozták a rengeteg kacsát, friss szalmát terítettek alájuk, naponta többször összeszedték a tojásokat. Többet csónakáztak, mint egy halász, mert ki kellett szedni a tóból a döglött kacsákat, este meg be kellett terelni őket az ólakba. A hó meg az ónos eső ráfagyott a köpenyükre, sokszor este 7-ig dolgoztak hajnaltól, mert addig nem mehettek haza, amíg egy jószág is kint volt. A kacsa fontosabb volt, mint az ember...

A dologhoz hozzátartozik, hogy anno ez egy irigyelt munkahely volt, mert a többi még ennél is durvább volt...

Nem tudom, mikori ez az újságcikk, majd utánanézek. A Mi kis falunk, Székely Facebook-csoportban találtam. A jobb oldali asszony a Keresztanyám.

Szóval a mai öröm az, hogy végre sikerült egy kicsit kizökkentenem szegényt, és olyan örömmel mesélt.