Hideg a reggel, tegnap csepergett az eső, mára sem ígérnek derűs időt. Aludhatnék még pár percet, de nem vált még automatikussá a mozdulat, amivel leállítom az új telefonom ébresztőjét, s míg a képernyőt vakargatom, teljesen fel is ébredek. Feltekerem a termosztátot, hadd kergesse meg egy kicsit a vizet, nem szeretem a vacogós keltegetéseket. Fáztam eleget gyerekkoromban, amikor kialudt reggelre a tűz a kályhában, s a folyosón belefagyott a víz a vödörbe. Ameddig lehet, megóvom ettől az élménytől a fiúkat.

Máris érezni egy kis enyhességet, a kazán ritmikusan szuszogva dolgozik, én a fürdőszobában bambulok magam elé. A kisszekrény alól feltűnik egy szúnyog, de valahogy olyan természetellenesen mozog. Kicsit megerőltetem a szemem, hogy eltűnjön belőle a hajnali párásság, s akkor látom, hogy pókhálón jojózik a szerencsétlen. A játékos is megérkezik, átfogja egy pillanatra a szúnyogot, de jobbról egy ászka téved oda, amit egyszerűen nem hagyhat ki. Fura látvány, ahogy ezek hosszú lábak egymásba fonódnak.
Halk nesz az ajtó felől. Nem zártam kilincsre, ne csattanjon, korai lenne még a srácoknak a hangoskodás. Boci cica sétál be ásítozva. Rám néz, majd a szekrény előtti nyüzsgést szemléli.
A szúnyog, kihasználva a kínálkozó lehetőséget, megpróbál szabadulni, ha lenne foga, csikorgatná az erőlködéstől. Pók apóka ide-odakap, sőt, már azt sem tudja, hol áll a feje… Igazából nem is tudom, melyiknek szurkoljak.

Mire bármi értelmes gondolatom támadhatna, Bocó lazán odasétál, és felfalja az egész díszes kompániát.
Csöndes hajnali dráma, hallali hó…