Akik olyan régen fiatalok, mint én, emlékezhetnek Katajev művére, a Távolban egy fehér vitorlára. Karácsony van, Pavlik meg akarja lesni, hogyan is lesz belőle négy éves. Közben felfedezi a fán a színes cukormázzal bevont mézeskalács szíveket. Beleharap egybe, de csalódnia kell, távolról sem olyan finom, mint amilyennek látszik. Talán az a rózsaszín jobb ízű, gondolja, s lassan körbejárja a karácsonyfát, mindegyik szíven rág egyet. Másnap a köszöntésére összegyűlt gyerekek lázadoznak, hogy használt mézeskalácsokat kaptak... 
Kicsi unokahúgunk még nem töltötte be a kettőt. Egyetlen pillantással felmérte, hogy a karácsonyfán számára nincs semmi izgalmas. Magához ragadta hát a fa alól a fonott tálat a kilónyi szaloncukorral, és szépen, módszeresen mindegyikbe beleharapott. Amelyikkel végzett, vérbeli női precizitással elvágólag sorba rendezte. Nem ízlett a mutatós angyalkás csomagolás, de nem adta fel. Idén ,,használt" szaloncukrot eszünk.